Combközépig lerángatott farmergatyában már vagy 40 perce Ellen Ripley-set játszom a nagy fehér űrhajóban, mikor a batár fülhallgató dacára meghallom, hogy valaki a háttérben motoszkál, és a masina kivontatja hanyatt fekvő testemet az alagútból. Egy jóképűnek kicsit sem mondható, ám annál kedvesebb arcú fiatal pasi odalép hozzám, és lemosolyog rám. Mivel egy órával ezelőtt mindenféle előjáték nélkül vért vettek tőlem, amit enyhén szólva zokon vettem, gyanakodva méregetem az ipsét, aki viszont a végtagjaimat vizslatja.
- Kölcsönkérhetem a bal kezét?
- Jaj, neee…
- Jó, akkor meg?
- Haha! Csak kölcsönbe tudom adni. De a fene egye meg, azt hittem, megúszom.
- Ezt megúszni?! Viccel? Ezért mások vagyonokat fizetnek!
- Éljen a tébé!
- Most jön az előhúsvét!
- Jaj. Nem hoztam tojást.
- Ne aggódjon, kisasszony, nálam van.
- Pff…
- Akkor hát zöld erdőben jártam…
- Inkább döfje már belém, minél hamarabb, mert erre a vénanézegetésre behisztisedem.
- Igenis. Szúrok!
- Jó…
- Már meg is vagyunk.
- Na, ez nem is volt para. Akkor lesz még egy köröm odabent?
- Igen, de már csak 5,34 perc.
- Azt kibírom.
- További kellemes pihenést.
A pasas magamra hagy. Csúszom vissza a Nostromoba, Anya időnként tülkölve figyelmeztet, hogy pár perc múlva megsemmisíti önmagát, közben majdnem elbóbiskolok az ütemes kopogásra, amit meggyőződésem szerint az idegenek túl hosszúra növesztett körmeikkel idéznek elő, ahogy a megevésemre igyekeznek a szellőzőrácson. Tiszta sor. Nyugi, nyugi, mindjárt szabadulsz. Mit is mondtak? Csak nem levegőt venni, ha kalapál, csak nem leve…nem bírom.
- Már itt is vagyok újra.
- Letelt az 5,34 perc?
- Jó társaságban repül az idő. Kellemesen pihent?
- Pazarul. Felhúzhatom a gatyám?
- Fel. Akkor összegzem. Ma és holnap sokat inni.
- Igenis.
- Pihenni.
- Sir, yes, sir.
- Köszönjük, hogy légitársaságunkat választotta.
- Maga állati jófej…ez azért sokat lendít az ilyen szorult helyzeteken.
Mielőtt eltűnnék a kijárat mögött, még kacsintva utánam szól:
- Meg ne lássam itt még egyszer!
- Higgye el. Azon leszek.
