Hajnali passzírozós játék a metrón, ding-dáááng, kérem, záródjanak. Minden textílián székel már egy utastárs, így jobb híján ácsorgok, de nem ám csak úgy kapaszkodva, hja, kérem, azt mindenki tud, én dafke csak központból állom a fékezést, indulást, nagy terpeszben, belső féltalpon, egy-két csípőnyolcassal kompenzálva, örüljön az Ottó.
Egyetlen bánatom, hogy most a következő jármű meglovaglásáig nem tudom meg, hogy Harry Hole mi a fészkes nyavalyáért ragasztotta lőfegyverét egy szemétledobó széléhez tegnap, amikor nyakán az ellen, de majd akkor várok türelemmel, hogy kiderüljön. Két megálló között aztán egyszer csak hason simogat az alattam ülő fiatal nő. A nem várt intimitás e korai órán történő megnyilvánulására nem számítok, döbbenten pislákolok le reá, na te vajon ki vagy s mi a szándékod énvelem. Kedvesen megpaskolja a közte és a közeli, csendben szundikáló bajusztulajdonos között árválkodó 10 centi széles ülőhelyet.
„Üljön csak le, van itt hely.”
Gyors fejszámolással kimatekozom, hogy jócskán alábecsülte a körfogatomat.
„Köszönöm, de nem hiszem, hogy elférek ott.”
A hölgy azonban kitart. Már-már sértésnek veszi, hogy lekövérezem magam.
„Dehogynem! Jöjjön csak, üljön ide. Elférünk!”
Pár szomszédos fej elforog az irányomba.
„Nagyon kedves, szívesen állok.”
„Ugyan már!”
Elérkezik az a pont, hogy a metró vagon egy emberként végzi a geometria feladatot. Befér-e, nem-e fér-e be a test? Mielőtt rém kellemetlenné, esetleg dulakodássá fajulna a helyzet, megadom magam és óvatosan bepásszintom ülepem hátsó csücskét a két ember közé. Ügyelek rá, hogy 30 fokban elforgassam magam, nehogy valakinek a valamijét megnyomjam, kipréseljem, beletenyereljek. A bajszos szendén bóbiskol tovább, vendéglátóm pedig elégedetten mosolyog szét, na ugye, megmondta, csak kényelmesebb így nekem.
Amit ő nem tud, hogy a következő 8 megállót úgy utazom végig, hogy 50 kilóm 80%-át a jobb combomból, a maradékot a bal spiccemből feltolva tartom kitartóan, s teszem mindezt 3 mm-rel az ülés felett, mert arra rá már valóban nem fértem. Ugye milyen kényelmes így nekem? Arról persze álmodni sem merek, hogy kibányásszam Harryt a táskámból. Felrémlik valami régi mondás a pokolba vezető útról, meg a jó szándékról. Biztos van valami összefüggés, kell, hogy legyen.
