HTML

Szösszenetek

Friss topikok

  • huKKK: Kár azért a pasiért aki nem elég motoros. (2014.12.24. 10:58) Motorosan
  • D-mon: Imádtam azt a délutánt...és most imádtam újra átélni azt a harsogó izgalmat, ragyogást, amit vissz... (2014.02.28. 20:51) Vulkánkitörés az Ezüst tó mélyén
  • D-mon: Szuper!!!!! A Télapó, Klári és Te is. Szerintem még reménykedsz is,hogy mégiscsak van Télapóóóóóó,... (2013.12.04. 20:19) Hófútta vendég
  • Kismarcsi: Végre! Most legalább elhiszik, hogy teljesen jogosan vagyok ennyire büszke rád! 100 éves korodig t... (2013.09.24. 20:27) Interjú a Démonnal
  • Kismarcsi: Szétszakadt a szívem ezerfelé, miközben olvastam...Elősétáltak emlékeimből az elbúcsúztatott cicái... (2013.09.11. 19:49) Dr. Bubó megszán

Címkék

Elkéső felkérő

2013.04.14. 22:40 D-mon

dancing-woman.jpgHa egy csalafinta wodehouse-i fordulattal teszemazt holnap egy angol vidéki kúria szeleburdi grófjáról kiderülne, hogy történetesen távoli ősöm, és egy rakás pénzt tömne a zsebembe, bizisten, nyitnék egy faszántos illemtanodát. No nem gőgből. Magam is beiratkoznék, nulladik évfolyamra, fakultációra, önképzőre, nem is vitás. Viszont volna pár jelöltem a katedrára, s most egyikük pennát kíván.

Mint ismeretes, úgy forgott sorsom kereke, hogy táncosleány lettem, így megesik, hogy imitt meg amott báli helyzetbe keveredem és jól felkérnek. Táncolni. Hiába is magyarázom, hogy ez nem egyenlő a pasizással, most annyit kérek, tessék ezt nekem elhinni. Ismerősök, idegenek, jönnek, visznek, aztán elköszönnek. Ezt a férfiemberek igen sajátos módon tudják előadni. Jó sorsomnak vagy épp ezerfokos feltűnési viszketegségemnek hála, mára már akad számos állandó partnerem. Róluk majd máskor szóljon a fáma, szeretem mind, s mindegyiket másért. Engedtessék meg nekem, hogy most egy olyan esetet túrjak elő, ami velem történt meg, s vitrinben volna a helye.

Kábé négy évvel ezelőtt, mindösszesen 12 hónapnyi reszketeg tánctanulással a lábamban, mérhetetlen lelkesedéssel a szivemben, egy szombat estén üldögélek barátaim körében a Forgách utca 9/a külsőre rém rusnya gyárépületében, belsőre annak igen hangulatos, hatalmas, leparkettázott jégpályáján, épp egy Póczos-féle jive-ot kipihegve, s málnaszörpöt vedelve körbejáratom tekintetem a táncolókon. Ide biccentek, oda integetek, amoda bólogatok. Sok az ismerős. Sok az éltető mosoly. Megakad a szemem átellenben egy jóképű hapsin, aki a bejárati ajtó félfáját támasztja, menő tánciskolás melegítője lezserül a vállán, meg sem moccan, pedig egy veszett jó rumba szól, ő meg csak álldigál, figyel, tékozolja az időt. Hogy ez miért nem táncol? Mikor itt ül egy csomó csaj...Jó' van, mondom magamban, biztos derogál neki itt a pórnéppel vegyülni, sebaj, ő dolga, ő tudja. Újabb 20 perces blokkot szántok végig a srácokkal, ezt követően lerogyok, ájultan, csatakosan, málnaszörpöt cuclizva. No, hogy áll a kis barátunk? Gyors csekkolás. Szentugyanabban a pózban támasztja a félfát, ránk ne dőljön az ajtó. Nagy értelme van idejönni ácsorogni, gondolom, de rá se rántok, engem visznek tovább, nem érek rá dohogni. Úgy egy órát elfoglalkoztatnak, mire ismét kiutalok magamnak egy szusszanásnyi pihenőt. Körbenézek. Vajon...? Éééés igen. Agyam eldobom, minek jön az ilyen társastáncos helyre, ha eltakarja az orra a kilátást? Elkönyvelem egy beképzelt bunkónak, mire láss csudát: végre megmoccan. Terráriumbámuló látogatóként tanulmányozom, mit produkál a mozdulatlanságából megélénkült gekkóm. Határozott léptekkel indul meg, nem vág át a parkettán, tiszteletteljesen lehúzodik a szélső közlekedősávba, elhalad a színpad és a DJ pult mellett, jön, jön, s az Isten verje meg, nem megáll pontosan velem szemben? Ösztönszerűen a számra tapasztom a tenyerem, mintha sikkantanék, mert szent meggyőződésem, hogy minden gondolatomat hallotta, s most engem ezért felpofozni érkezett. Hát nem. Barátaim leplezetlen röhejjel az arcukon várják a történéseket.

A fiatalember mosolygós borostyánszemét zavart tekintetembe mélyeszti, megfogja a kezem, összecsapja a bokáját, és kissé meghajol. Dimenziót ugrottunk. Hirtelen egy lovagkori várkisasszonynak érzem magam, s valami megmagyarázhatatlan késztetéstől vezérelve felemelkedem. A pukkedlit azért kihagyom. A pasas megkér, hogy bemutatkozhasson. Azt gondolom, nem hallok jól. Ilyesféle mondatot csak a fekete-fehér Kabos filmekben hallani már...de tudod, mit? Hát én megengedem neki, mutatkozzon csak be. Elhangzik a név, borjú s újkapu szindróma, semmit nem mond, viszont választ vár. Hasonló szenzációt generálva elmondom a becsületes nevem, előre vezeték s aztán kereszt, izgulok, el ne vétsem. Bólint. Örömmel tölt el, hogy nem vitatja személyazonosságom. Rögvest dobja magát a kérdés, hogy remek, hogy mindketten egy-egy újabb névkombinációval lettünk okosabbak, de most akkó' mongyadmá', mit akarsz. Nem haboz.

"Tíz perc múlva mennem kell. Egész este téged fgyeltelek, és csak veled szeretnék táncolni."

Wufff. Hát ezt akarta. Fülmosás az SZTK-ban asszem ingyér van. Döbbenetemnél csak a megsemmisülésem elsöprőbb, mikor felcsendül egy egyébként gyönyörű angol keringő. Ilyen entrée után az ember nem bénázhat. Az ki van zárva. Felvezet a parkettre, és azon minutumban Blackpoolban eszmélek magamra. Mindene tökéletesen megcsinált, precíz, profi, és látom, hogy ez most nem az a helyzet, hogy kezemet tördelve elfanyalogjam magam, hogy hát izébizé, marhára nem tudok keringőzni, bocsi, nem lehetne inkább majd egy cha chát...de esélytelen, hogy kinyissam a szám, mert azon kapom magam, hogy álmából felébresztett Csipkerózsika lettem és alattvalóim elragadtatott csodálatától övezve máris a palotámban suhanok, hatalmas muszlin ruhakölteményemet örvényként lobogtatva lábaim körül. És ííínnnye, de furi, valahogy asszem mégis tudok keringőzni. Döbbenet. Az élmény mesés, az elvárás hatalmas, szorongásom oldódik, ahogy csökken a lábtaposásra lehetőséget kínáló veszélyes másodpercek száma. Tá-dááám, jó, huh, túléltem. Végre latinnal folytatjuk, azonnal látvalevő, hogy zöldfülüségemet leleplezve leiskolázhatna, de nem ellenem, hanem értem táncol, egyik ámulatból a másikba esem, hogy miket tudok. Még egy táncra volt alkalmunk, és mennie kellett. Karját kínálva visszakísér a helyemre, belecsimpizek, vigyorexezek, mire ő megköszöni a táncokat, szemembe mosolyog, majd James Bond angolosan távozik. Tátott szájjal bámulok utána, többiek kiröhögnek. Sitty-sutty, eltelik két eseménydús év. Azonnal felismerjük egymást, mikor szembejövünk a folyosón. Nevemen szólít. Talpig hercegben felkér, megjegyzi, hogy rengeteget fejlődtem, csillogtat, ragyogtat, megköszön, meghajol, helyrekísér, eltáv. Újabb évvel öregszünk. Immáron versenysminkben sodor az útjába a sors. Megelégszünk a nekünk járó átlag másfél évente egy db tánccal, s mindenki megy a maga dolgára. Nem tudom, ő hogy van velem, valószínűleg sehogy nincs. Én mindig arra jutok a kerekasztal tárgyalásomon, hogy ha fiam lesz, csakis ilyennek nevelem majd. Na jó, megmondom neki, hogy tanácsos volna, ha ennyit nem támasztaná az ajtófélfát. Kár minden percért.

komment

Címkék: Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://d-mon.blog.hu/api/trackback/id/tr495222950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása