Szösszenetek

Túl sok TV-t nézek, valószínűsítem. Kültakarómra, mint kérges fatörzsre, vastag rétegekben csavarodik a cukorszirup kígyaja. Pár napja - azzal a jelmondattal, hogy ki-ki saját megszállottságában zúzottra sportolja magát, hej, be jó volna dögleni is csak úgy, mint normálisék - emberrel leruccantunk a Balatonra, hogy well is legyünk. A 3 rózsaszín nap során nem mindennapi tanulságot jegyezhettem fel. Frissen hajszobrászolt, 130 fokon kivasalt, enyhén ondolált, lazán összefogott cicamica lófarokban, tündibündi hófehér bikiniben ne illegjél-billegjél a pasid előtt a medencében, nevetgélve, hogy jaj, tessék megmenteni Hasselhoff bácsi, mindjárt megfulladok, ha nem vesz menten erős karjaiba és cipel ki mellkasára szorítva a homokos fövenyre, mert mielőtt meggyőző színészi játékkal csapkodó fulladozást színlelhetnél, ő már fókamód mellédkúszott a víz alatt, hanyattpózban felvág a víztükörre (első gondolat: a hajaaaaam!) , megragadja az álladat, lenyomja fejedet, és mint vízihulla tematikájú Barbie-t, cseppet sem romantikusan vonszol pár métert, mert hát (azt elfelejtette mondani), hogy vízimentő is. Még önszorgalomból demonstrálja, hogy mit kell tenni, ha kapálózom én megátalkodott, vagy ha le akarom rántani magam alá, én balga lélek. A közelharc elültével aztán csak elringatózhatok végre azon a mellkason. Mire gondol ilyenkor egy egészséges nő? De jó, bár a hajam, amivel 3 órát ücsörögtem különböző vegyszerek kölcsönhatásának kitéve, most ugyan oda, de legalább lesz, aki terelgeti majd a 4 gyereket a hínárerdőben, amíg én Barbiesat játszom a csíkos napernyő alatt.