Gondos utánaszámolás után arra a matematikai végkövetkeztetésre jutottam, hogy minden ujjamra akad egy nőm. Számba is veszem őket. Évek óta intenzív viszonyt folytatok egy azúrszemű, bársonyajkú fotóművésznővel, aki soha sminket nem látott, mégis úgy jár-kel a világban, mintha ő maga lenne a Vogue magazin. Számát sem tudom a társaságában elfogyasztott tejeskávé litereinek, de elcsereberélt eszméinkre mind élénken emlékszem, jól bevéstem, azóta is dédelgetem, lombkoronát tépő, ádáz viharokban előhúzom. Akad más asszonyság is a szívemben. Kalácsillatú konyhájában süt-főz rám egy serény, bölcs családanya, ki egyszer elvei parancsát követve elhagyott, majd meglágyulva visszatért, számot vetett, bűnbocsánatot kért és nyert, átalakult, jobbá lett. Rendszeresen összejárok egy igéző párducnővel, kinek teste selymes bársony, csiklandozó fürtjei kacéran táncolnak, ahogy ide-oda libben a parketten, és a legbájosabb benne, hogy ellenállhatatlan vonzerejét - anélkül, hogy ennek legparányibb módon tudatában lenne - akaratlanul zúdítja a világra. Gyakran megsiratom a messzi tulipánföldekre elvándorolt feketeszemű, lobbanóvérű menyecskémet, kinek napsugaras lágysága, kedvessége, bő vére buzgása mindig elvarázsol. Mostanában egy szőke karatecicának udvarolok. De akadnak még szeretők, szép szám, alkalmi kapcsolatok, ígéretes randik, érdeklődő gesztusok. Mielőtt Sapphó mellé be találnának vágni a sarokba, vagy alámgyújtani a máglyát, hadd öntsem nyakon a felhevült kedélyeket. Továbbra is férfi alsókat mosok, tesztoszteronban fürdöm, és izmos, szőrös karok közt alszom. Ott a helyem.
De nem mehetek el szó nélkül egy kivételes jelenség mellett. Talán az Istenek félnótás kegyeltje vagyok, vagy csak sorozatos mákom van, de nekem megadatott egy férfiak által rózsaszín mendemondának tartott, légbőlkapott marhaság: a sok várható és újratermelődő viszontagság mellé odafentről én bizony hús-vér nőből készült, igaz barátokat kaptam a tarisznyámba útravalóul. Mára már tisztában vagyok vele, hogy milyen ritka kincset cipelek a hamubasültek mellett. Akadnak is tamáskodók, kekecek, óvaintők, doszt. Általános vélekedés, hogy amíg a világon férfiak is lődörögnek, nő és nő között nem lesz barátság sohasem. Ismerős körökben is sokan vallják a tant, és nem tudnak mit kezdeni velem, mikor egy elnéző mosollyal rácáfolok: "ez egy B.A.R.O.M.S.Á.G" - és már lezártnak is tekintem a témát. El kell ismerni, a kívántnál gyakoribb esetben valóban igazat kárognak a varjak. Ha két nőről van szó, a pasasok vigyora nekikajánodik. Számukra a két nő egyet jelent: a sokikszes csatornán két - előnyösen: több - nő egymással rendre különféle játékokat űz, jobbára combfixben vagy pucéran. Én itten meg most tévhitet oszlatok, sajnos. Az általam is képviselt nem, ha civilben összekerül, számos - korántsem erotikus - praktikát képes magas fokon bevetni: rivalizálunk, játszmázunk, gáncsolunk, aláteszünk, elásunk, cikizünk, kibeszélünk, irigykedünk, féltékennyé teszünk, lenyomunk, helyreteszünk, kioktatunk, és még napestig sorolhatnánk kedvenc hobbijainkat. Benőtt fejű koromra az effajta próbálkozások ellenemben tragikus hirtelenséggel hamvukba hólnak. A tünetek felismerését követően azonnali hatállyal likvidálok, beszüntetek, eltűnök, hárítok, köszönöm szépen, nem kérek. Sorsomnak hála, találkoztam más Benőtt fejűekkel is. Örvendetes hír, hogy vannak még a hordában jópáran. Ismerek nőket, akik szótárában a "barátnő" szinonímája a sminkes, designer, ruhavásárló partner, moziban popcornrágó szomszéd vagy diszkóban pasizótárs. Kisebb korban ez a felfogás elnézhető, nagyobbacskán már szánnivaló, felnőtt fejjel tragikus.
Számomra a "barátnő" speciális fogalom, nyitni kell neki egy új rovatot az értelmező szótárban. Ha odáig fajulok, hogy egy nőt barátnak nevezek, számomra a hölgyemény már bizonyította magáról, hogy ő voltaképpen egy kényelmes, süppedős fotel. Kárpittal vagy pőrén. Mindegy. Nem szúr hátba egy támlából kiálló szög, ez a fontos. Körülölel, elterpeszkedek benne, elaltat, vagy elgondolkodtat, de semmiképp sem kényszerít arra, hogy résen legyek, mikor nyeklik-nyaklik össze alattam, mint egy IKEÁs, műanyag vázas kerti szék. Együttműködően, szinte némán fut velem, mint a bőröm alatt hálószerűen keresztbe-kasul rohangáló erek. Táplál, éltet, működtet, melegít. Velem örül, nem ellenem. A szakadékba kezet nyújt utánam. Nem leckéztet, mert tudja, hogy nem tőle fogom megtanulni, amit meg kell. Mintát azzal mutat, ha hiteles a hozzá leginkább való létformában. Nem próbálja elvenni az önbizalmam, hisz neki is van elég. Tapasztalataim szerint ezen a kritikus ponton vérzik el a női barátságnak induló kapcsolatok 90%-a. Bízik, mert neki én vagyok a fotelje. Fotelnek lenni pedig kimondhatatlanul hálás szerep. No nem azért, mert csinos női popók kerülnek az ölünkbe. Hanem mert a belénk fektetett bizalom sudár, égig nyúló lélekóriássá érlel minket.
Férfiak közt hangzott el egyszer a mondat, amitől kaparni kezdett a torkom. Annyira nem esett jól, hogy a mai gondolatfolyamot is ez indította monitorra. Imígyen szóla a teremtés koronája: "Barátság csak lövészárokban van. Nő és nő között nem létezik." Uraim, minden tiszteletem. De ugyanmár.
