"Mmm...magaaaaa a tanáááááááár?!" hőkölt nekem Jóvágású Apuka életem első fogadó óráján, a tanterem ajtajában droiddá dermedve. Jóestét kívánok, kedves Apuka, tudom, kölyökképem van, de igggeeeen, tessék szíves lenni elhinni, kedves Apuka, tessék leülni, mondanám is akkor, hogy mi a helyzet Andriskával. A rászabott húsz percet hitetlen ködben meghúzódva végigméregette, de talán felidézhette, hogy mit hallott már rólam, mert a beszélgetés végére felengedett és melegen megrázta krétaportól fehér körömágyú kezem, nagyon hivatalosan, nagyon meggyőzve, hogy képes vagyok az ő dúvad sportember fiacskáját elnavigálni a nyelvtudományok birodalmában. Mert ismerem. És mert, akármekkora lusta bitang lapaj is, - uram bocsá' - szeretem.
Be kell vallanom, akasztanivaló tanárnő lett belőlem. Kitanultam én az angolszász kultúra és módszertan csínját meg bínját, very well elboldogultam a lingvisztika sötét erdejében, eszkábáltam én tanmenetet, színezgettem óratervet, rajzoltam, ragasztottam, bizisten még élveztem is. Emlékszem pedagógus pályafutásom kezdetére. Véreresre készültem magam, izgultam is nagyon, amikor hónom alatt csillogó-vijjogó, módszertanilag indokolt varázsszerszámokkal felszerelkezve megjelentem óra perckor a Csik Ferenc általános iskola és gimnázium küszöbén. Minden, amit a tanításról azelőtt tudni véltem, itt megöngyilkolta magát.
Amivel az ember kezdő tanárként sosem számolhat, az a kölcsönhatás nevű jelenség. Vadidegen vagy. Bemész egy tanterembe. 15 különböző motiváció tapogat végig. Lesz, aki a kezdet kezdetén eldönti, hogy akadémiai karrierje értelme mostantól egyedül az lesz, hogy kicsinál. Lesz, aki megvárja, mit virítasz és majd utána eldönti sorsodat. Másoknak azonnal szimpatikus vagy, mert jó a szerkód, bejön az illatod vagy melletted csápolt két hete a Belga koncerten. A fiúk zöme belédszeret. A lányok közül akad majd rivális is. Van 45 perced. Ééés, tessék! A monitor aljáig sorolhatnám azokat a készségeket, melyekkel rendelkezned életbevágó, hogy szánalmas 45 percig kitarts.
Pár hét alatt kiderült, hogy pályát tévesztettem. Ráeszméltem, hogy engem ezek a fiatal felnőttek csilliárdszor jobban érdekelnek, mint amit a fejükbe kéne plántálnom. Valójában iskolapszichológusnak kellett volna vetemednem. Ami a boldoguláshoz szükségeltetett, locsoltam én rájuk slaggal, és az emberben hitem szerint eredendően jelenlevő szorgalmuknak hála, termékeny táptalajra is hullt.
De a mindenit neki...nem tudom, ki várta jobban a dallamos kicsengetést, ők vagy én...ilyenkor sorra odaszállingóztak hozzám, mert rém fontosnak tartották, hogy egy-egy szirommal megajándékozzanak rügyező életük virágoskertjéből. Dolgozatokat a mappámba préselve igyekeztem a tanáriba, hogy 10 perc alatt fénymásoljak, könyvet váltsak, egyeztessek és belekortyoljak reggel óta százszor elhűlt tejeskávémba, jaj, meg még pisilni is kellett már az előző órán, de majd a nagyszünetben...és mégis. Ez volt a napom fénypontja.
Az út a teremtől a tanáriig. Nem tudtam úgy elviharzani egy nyitott terem előtt, hogy ne száguldjon ki onnan kockás szalvétába gyűrt szendviccsel a kezében egy diák, hogy Ildikó néni, tessék elképzelni, megint összejöttük, tök boldog vagyok, vagy banyek, miért pont a legjobb barátnőmmel kavar az a csávó, a szüleim folyton szekálnak, az edzőm nem enged el a színjátszó körbe, most akkor mikor is lesz a szalagavató táncpróba, és ezer és millió hasonló kis lélekdarab ugrált be a zsebembe nap mint nap. Egy idő után már akadt olyan kísérőm is, akit nem is én tanítottam. Hát így hol érdekes, hogy a suggest után -ing van vagy hogy tanuljad mááár meg végre, hogy az aktív mondat tárgya a passzív alanya?! Amikor ilyen hatalmas titkok őrzője, már-már rajongásig ragaszkodó neveltjeim legbizalmasabb tanácsadója lehetek?!
Magamnak titkon lefénymásolt, személyes üzenetekkel telefirkált dolgozataikat még ma is előveszem, kikacagom, néha eláztatom. Pedagógusnak lenni azt jelenti, hogy fúrnod kell párszáz extra fiókot a szívedbe. Mert ők jönnek. És ha nem rontod el, maradnak is.
