Szösszenetek

A probléma ott folytatódott, amikor az üresnek vélt edzőterembe belépvén megcsapott a semmivel össze nem téveszthető tesztoszterongőz. A küszöbön toporogva gyanakodva körbeszimatoltam, de mivel senkit se láttam, nekibátorodva elsasszéztam a futópadig. Este hatkor már csak hazamászott minden munkavállaló, okoskodtam, ezért igen kikerekedett a szemem, amikor a fekvenyomó padon egy ezer verejtékcsatornából csillogva izzadó és kellemesen nyögdécselő chippendale fiút találtam. Azonnal a hátam mögé lestem, de Kovi és forgatócsoportja ma sem jött el értem, így már-már megnyugodtam, amikor rájöttem, hogy a probléma nem itt kezdődött. 
Ugyanis nekem mindössze kettő darab bordó színű ruházatom van: az egyik egy edzőpóló, ez, ami meg rajtam van, a másik. A csipkés kombiné. Reggel hatkor nézte a franc, csak bevágtam a táskába, és loholtam, mert törzsidő van. Ennek folyományaként pár perccel ezelőtt még jóízűen röhögtem az öltözőben, majd meggyőztem magam, hogy egyrészt a kutya nem fogja látni, másrészt úgyis ákos koncertre jöttem, ő meg látott már engem még ígyebben is. Legalább zoknit-nacit pakoltam, kólám is van, ilyen apróságon nem akadunk fent, mehetünk. Na most. 
Ott állok a fekvenyögő görög isten lába között, egy bordó kombinéban, copfocskában meg egy sortban. Megrökönyödve bámulom, hogy mit keres ez itt. Most, hogy így összeöltöztünk, it can (akár) be the beginning of a beautiful friendship. Ezt megérezvén a kockák szépen kontrakcióba kezdenek, és a gerincoszlop csigolyáról csigolyára felgördül, ahogy az a nagykönyvben meg vagyon írva, úgyhogy mire felegyenesedik, pont szemmagasságba kerül neki az én neglizsém legcicomásabb része. A baseball sapka alól bescannel. Bár én a szemét épp nem látom, ő viszont elég tisztán kiveheti a fölé tornyosuló kompozíciót, mert egy fél mosolyt látni vélek az arcán. Hát ez aztán a megaciki. 
"Öööö..." - nyűgözöm le fényes intellektusommal. "Megengeded, hogy használjam a futópadot, vagy szeretnéd Te?"
Nem szól, csak nemet int, én meg átkozom a hülye túlkommunikálásomat, hogy most aztán vajon melyik tagmondatomra kaptam választ. Na de majd úgyis lehajint a padról, ha kell neki, ez ilyen, érvelek, és elindulok. Egyszer csak a hátam közepébe kapom a kérdést.
"Nem zavar a zene?" - bök az üvöltő rádió felé. Visszafordulok és megbámulom az izmait. 
"Á, köszi, de nem. Én úgyis Ákost fogo...k...hall...gatni" - harapom el a mondat végét, mert előveszi azt az arckifejezését, amit csak Ti, hapsik tudtok magatokra ölteni, amikor éreztetni akarjátok, hogy nem volt ilyen kérdés. Szóra se méltat többet, bicepszezni kezd. Feltakarodok a padra, visszafogom magam a koncert közben, szépen nyusziban tolom, nehogy rám morogjon, hogy különben is, nem elég, hogy tánccipőben futok (igen, Gergő, tudom...), de ez a hálóing, vazze..
Gyanúsan hamar, már a 70. méternél szakadni kezd rólam a víz, amit a kombiné - természetéből adódóan - ugye nem jól tolerál. Próbálom takargatni magam, de közben leskelődöm, hogy zajlik a testépítés. Egy drámai pillanatban leteszi a súlyokat, és beáll ide a számba. Mutogat, hogy a süket szőke bige is megértse. Éles elmémmel rájövök, hogy azt kérdezi: bekapcsolja-e a légkondit. Igent vigyorgok. Bár a jéghideg fuvallat nagyon jólesik, hamar tudatosul bennem, hogy egy melltartó azért most számos kellemetlen pillanattól megkímélne. Félre a lírával, keresek egy brutál zúzós részt, és futok, immár mint a zerge, hátha hamarabb szabadulok. De mire leperegnének a kilométerek, a görög isten lenyújt és talán köszön is, mikor lelép. Én is becsülettel és végre nyugodt lélekkel teljesítem a penzumom, de azóta se tudok rájönni, hogy vajon tényleg kolléga, vagy csak az én szórakoztatásomra építették bele a cafeteriába ezt az istenséget, mint tárgyi adómentes esztétikai elemet.