Ugye aki nem alszik olykor otthon, könnyen lemarad az élményről, hogy tárgy hó esedékes napjának reggelén a wc ülőkét kicselezve, hétrét görnyedve, nagy gonddal kisilabizálja az aktuális vízóra állását, majd az ezt lejelentő fecnijét leolvasás céljából odaragassza a postaládára. Hát én lemaradtam. Ha már így esett, másnap felfirkantottam a számokat egy papírkára, és odabent az iroda békés nyugodalmában nekiültem felhívni a Díjbeszedőket. Kellemes géphang üdvözöl.
- Kérem, telefonkészüléke nyomógombjai segítségével billentyűzze be ezt meg azt meg még amazt is, ha ezt akarja, csillag gomb, ha meg mást, kettős kereszt, trállálá, sállálá.
Engedelmesen bogarászok, leolvasok, nyomogatok, együttműködök. Elmondja, hogy a fizetőazonosítóm alapján mit néz ki belőlem, hány vízórám van, majd fel is sorolja. Utánaszámolok, igaza van.
-Amennyiben a következő számú mellékvízóra állását kívánja beolvasni, a sípszó után adja meg az egész köbméterre kerekített számot, majd nyomja meg a kettős kereszt gombot.
A kerekítés feladata kissé megemeli az adrenalinszintemet, de sikerrel elvégzem fejben a műveletet. Sípszó. Krákogok, hogy jól kivehető legyen majd a felvétel.
- Hatvanegy - jelentem be a kongó iroda közepén.
Kolleganőm felkapja a fejét. Tőlem meglehetősen szokatlan, hogy a számok varázslatos nyelvén magamban dünnyögök, hisz még a százalékszámítást is háromszor át kell éreznem, a mögötte húzódó filozófiát jól meg kell rágnom, mielőtt számológépet ragadok. Odamosolygok, ép elmémet a fülemre szorított telefonkagylóval alátámasztva.
Nyomom a kettős keresztet, és mint aki jól végezte dolgát, készülök lerakni a telefont, de a vizes géphölgy csak besípol megint.
- Hatvanegy – ismétlem, már kicsit bosszankodva a mesterséges intelligencia értetlenségén.
Kettős kereszt. Ő csak sípol. Be is csatlakozom a spontán alakuló zenekarba egy ütemes ujjdobolással.
- HATVANEGY!
Szemöldökráncolva jelelek Klárinak, hogy na, méghogy ezek a suttyó masinák akarnak itt armageddont zúdítani ránk, még azt sem értik, hogy 61….Terminátor, mi? Nahiszen.
- Köszönjük hívását – és rám vágja a telefont. Döbbenten bámulok a készülékre. Megsértettem volna? Gondolatolvas mégis?
- Vízórát olvasol be? - kérdi Klári, csak úgy mellékesen.
- Próbálok, de ez a vízügyi unintelligencia valahogy nem érti, amit mondok.
- Mert azt billentyűzni kéne, nem?
Oh!!! Hát azt nem mondták!!!
- De nem mondták!
Már ahogy kifakadok, érzem, hogy ezt tudni illett vón.
- Szerinted valaki ül ott és jegyzetel?
- Nem?
- Nem.
- A franc. Akkor elölről.
- Hajrá! :)
Klári kuncog. Nem bírja abbahagyni.
- De legalább megtudtuk, hogy 61 köbmétert elpacsáltál.
- Grrr - emelem a kagylót megen.
A bejelentés – láss csodát – nyomkodva már tényleg sikerül, gépwoman elsőre rögzítette, számla úton felém kis borítékban. Szombaton fodrászhoz megyek. Kikérem a véleményét a barna melír csíkokról.
