Magyar ember Könyves Kálmán óta szabadidejében nem éget boszorkányt. Legalábbis törvényileg szabályozottan. Azért szívből ajánlom hasonszőrű, gyanúsvérű nőtársaknak, hogy csak óvatosan a tűzzel, még ha az csak egy ártalmatlannak látszó teamécsesben manifesztálódik is. A baj az olyan, hogy egy pillanat alatt megvan.
Pár órával ezelőtt kedvenc kávézóm kedvenc asztalánál kedvenc tejeskávémat hörpölgettem, mikor a széket kissé beljebb ráncigálván felemelkedtem, és felsőtestileg előrebillentem. Hát ezt ma már nem tenném. A következő snittek villámgyors egymásutánban tolták le egymást a vetítővászonról: drága barátnőm a szemem közé üvölt, miszerint: VIGYÁÁÁÁÁÁÁÁZZZZZZZZZZZZZZZZAAAAK!!!!!!!!!!!!!!!!!!, az aggódóképű pincér egy tigrisbukfenccel a lábfejemen landol, a szomszéd asztalnál női sikolyokat eregetnek, itt úgy tűnik, egyszer csak mindenki megőrült, de azért, hátha lemaradtam valamiről, csak úgy bájdövéj sandán lepillantok, és meglepetten tapasztalom, hogy reggel még határozottan nem vérnarancs színű volt a hajam...és nem lobogtak belőle nyelvek...húúú, azannya, asszem meggyulladtam!
Lilluka kirúgja maga alól a széket és hősiesen poroltóért szalad, a pincér rámemeli a karját, de valamely, azon nyomban el is feledett mozdulatsort végrehajtva, eloltom magam. Lehet, hogy elfújtam, lehet, hogy összelapogattam, minden esetre, a következő emlékem az, hogy bal kezemben maradt jópár, feketére festett tincsemmel, az égett szaru rettentő bűzével és szerteszóródott szénatomokkal egyetemben hanyatthaldoklom a székben. Még 180 fokos spektrumban minden kedves vendéget és alkalmazottat megnyugtatok, hogy kifogástalan egészségi állapotnak örvendek, majd tarkónlep a sokk.
Kábé tizenhétszer elismétlem buzgón basszus-ozó barátnőmnek, hogy hű, de megijedtem, illetve, mekkora baj is lehetett volna, a két mondatot tetszőleges sorrendben megvariálva, majd felmérem az organikus kárt. A láng alattomosan gyorsan szaladhatott fel a hajszálaimon, de szerencsére maradt két copfra való, így nem kell megkérnem Ottót, hogy eztán csak a jobb pofikámat láttatva lejtsünk a parkettán, mert a bal inkább Terminátorné-éra emlékeztet.
Az utcára kiszédelegve szokás szerint felsandítok az égre, és nini! Kaján vigyorral kalapot emel rám a telihold. Rögtön értelmet nyer az egész napos érzelmi hullámvasutazás, a démoni megérzések, és a ma esti fő műsorszám: az öngyulladás. A tűz mostanában amúgy is a lábnyomomat nyaldossa, lévén, mintegy pár hete romantikázási célzattal olyan remekbeszabott gyertyafényt rittyentettem, hogy ha a Kedves nem robban ki mellőlem a paplan alól legendás ölőreflexeitől bedurrantva, bizony felperzselem egész Újpestet. Életemet és hajamat teátrálisan megköszönve Lillának, leszegett fejjel, lapítva, néma csendben kotortam hazáig. Most épp gyanakodva méregetem a monitort...ha ez is szikrákat hányva rámveti magát, biztos teli lesz a hódam!
