Aljas, előre megfontolt szándékkal történő adócsalás folyományaként egyszer csak ott találtam magam a medence szélén. Summázom: Tanítottam. Ezért vállalkoztam. Ígyhát járulékoltam. A könyvelőm osztott is, meg szorzott is, még derivált is tán. Ráutaló magatartással felvázolta, hogy a másoddiplomásokra rótt tandíjat befizetni az ELTE tetszőleges szakán (úgy tűnik, amerikanisztika lesz az, máshoz ugyanis nem értek) még mindig olcsóbban jön ki, mint a járulékokat beperkálni magam után, így egy verőfényes júniusi délelőtt elcsattogtam felvételizni. Még friss, meleg angol szakos múltam jóvoltából csont nélkül lehengereltem a T. Bizottságot, csak úgy félvállról köpködtem ki az asztalra Ezra Poundot meg a Mason-Dixon határvonalat, ennélfogva szeptemberben immáron nappali tagozatos másoddiplomás bölcsészhallgatóként azzal szembesülhettem, hogy a honatyák szerint kövér vagyok. Derült ez ki a rendeletből, miszerint minden deják számára eztán kötelező egy félévnyi sportűzés. Önként és dalolva. Kreditpontokért.
Saját tanóráimat és az ELTE sportlétesítménye által felkínált foglalkozások időbeosztását egybevetve sajnos keserűen konstatáltam, hogy igénybevétel szempontjából a fedett pályás véraláfutással rivalizáló tollaslabda óra a másodperc töredéke alatt betelt, és még a lógással kecsegtető ping-pong-ra sem maradt egy fél szerványi hely sem. Aerobicozni tutira nem fogok, az fárasztó, a labdajátékoktól félek, mert emlékeimben még élénken élt a kidobósból elsőnek kiesők sajgó kudarcélménye, tánc sajnos nem opció. Ahogy egyre másra húztam ki a lehetőségeket, mindösszesen egyetlen egy maradt: akkor hát ússzunk. Bár a novemberi hideg vízben történő biritykolás puszta gondolatától is egy merő libabőr lettem, azért bőszen feliratkoztam az órára. Főleg azért, mert a büfében ischlerért sorbanállva azt pletykálták, hogy a nyikhaj úszástanárgyerek bejön, aláírja az indexet, jó előre bevési az ötöst és heti egyszer másfél óra szabadfoglalkozást rendel el. Átgondoltam a dolgot és ez teljeséggel vállalhatónak tűnt.
A következő héten teljes menetfelszerelésben meg is jelentem az adott időpontban: jellegtelen, megalázóan mell-lelapító úszódressz, cuppogós strandpapucs, Hawaii mintás strandlepedő. Nyárutóról rajtam maradt napszemcsimet és szalmakalapomat az önjelölt úszóbajnok növendékek rosszalló tekintetétől motiválva gülüszemű úszószemüvegre és igen gusztustalan, sápadt, kotonszagú úszósapkára cseréltem. Negyedórányi küszködés után, mi alatt megkíséreltem a gumisatyi alá betürkélni a loboncom, derekamra csavartam a pálmafákat és beslattyogtam a wellnessbe, ahol, vélekedtem, minden bizonnyal már zajlik a tepidálás. Úszószemcsimet szórakozottan, karkötő gyanánt pörgettem a csuklómon. Elflangáltam egy csapat bevetésre ajzott fürdőgatyás kommandós mellett, mikor az előttük hepciáskodó sörhasú ezredes tarkónkiabált: "Maga nem az úszásra jött?!"
"Szööörcs!"-hörrent fel a papucsom és tétován totyogtam egy kört. "Hát, de."
"Akkor ide,-" harsogott rám a papa, és állának hegyével beparancsolt a tornasorba. Villámgyorsan kapcsoltam, hogy szörnyűséges hiba csúszott a gépezetbe. Úgy volt, hogy valami nemtörődöm, laza tanerő jön, ezzel szemben ez a trottyos láthatóan vérkomolyan veszi magát, és a felismerést követően egyszerre szörnyű balsejtelmek fútták szét azt a derengő illúziómat, hogy 90 percig izomlazító meditálást fogok végrehajtani a legközelebbi nyugágyon.
"Három hiányzás túllépése esetén megvonom az index aláírását. A félév anyaga: mellúszás, gyorsúszás, hátúszás, pillangó, fejesugrás, lebegés, mindezek kar nélkül is (kar nélkül???? meg is csonkítanak majd???), és kérek két esszét a listán szereplő témák valamelyikéről. Ha nincs kérdés, lehet bemenni. A gyengén úszók a jobb szélre, erősebbek a többi pályára,-" és már lyukasztotta is a dobhártyám a síp. Na, ez így nagyon nem lesz jó! Körbekémleltem. A terrorelhárítók egy emberként felhelyezték a szemüveget, hármat karköröztek, majd kivétel nélkül becsapódtak a hatsávos medence öt gyorsforgalmi szakaszába. Tétován pergettem a szemcsit a kezemen. Na, ennek fele sem tréfa. Különösen a tekintetben, hogy úszásügyileg nem igen brillíroztam, ugye. Gyermekkori specialitásomat, a fél lábbal a medence alján lábujjbőrt lenyúzó, ám biztonságosan tipegő kamukutyaúszást csak késő serdülőkoromban tökéletesítettem a mellúszás egy kezdetleges kivitelezési formájává, amit a mai napig képes vagyok 5 perc erejéig reprodukálni, mielőtt halálos végelgyengülésben, Hasselhoffban bízva alámerülök a mélybe. Már láttam, hogy a követelményrendszert alulról fogom csak nyaldosni, ha egyáltalán fellátok odáig. Gyors fejszámolás után besoroltam magam az úszni éppenhogy tudók közé. Ahogy az alig-úszó sávhoz vezető fenyegető lépcsősorra vetettem pillantásom, észrevettem egy hasonló félelmekkel küzdő, tanácstalanul reszkető úszószemüveget és egy hozzá tartozó kis testecskét. Amíg én gyalogszerrel elértem a lépcsőt, a tempókirályok már vagy hat hosszt befaltak. Gondoltam, vész esetére azonnal vérszerződést kötök sorstársammal. "Helló. Te se tudsz úszni?-"kérdeztem, majd azért kihúztam magam. "...Mármint, túl jól?"
A nyárfalevélke megragadta a korlátot, mint aki mintegy 5-6 évet maradni készül. "Én csak félek a víztől. Ha már bent vagyok, valahogy tudok."
Kicsit megkönnyebbültem. Bátorságból példát statuálva egyszerre lobogó sörényű sellőnek képzeltem magam és ringó csípővel bevonultam a hidrogén-oxigén közegbe. Elrúgtam magam a lépcsőről és átmeneti megnyugvással töltött el, hogy a testem legalább emlékszik a reflexre, ha már én nem, és valami csoda folytán nem merülök, nem süllyedek, úgy néz ki, túlélem, már csak mintegy 89 percig kell ezt az áldatlan állapotot fenntartani. Hátrapislantottam, hogy a mögöttem evickélő vízi hulla jelölt vajon követ-e. A fénylő gumisapka esetileg lebegett utánam. Bal szélemen minden a legnagyobb rendben zajlott: versengő titánok és hableányok szelték a hullámokat, az ezredes elégedetten grasszált a parton. Remek, jó lesz ez, szépen langsam én itt elzakatolok a vontámmal, néha pihegek a lépcsőn, elleszünk, csak már előre utálom, hogy ki fog ázni a tenyerem....
"Háááááát eeeeeeeeez meg miiii? Ez magának mellúszás?!" - fröccsentett hátközépen a nyála. Enyhe merüléssel lemostam a vízben, és felsandítottam, hogy a reménytelenek csapatában ez a kritika vajh most épp melyikünknek szól. Vízcseppektől homályos kilátókámon át is érzékeltem a rámdörmögő aurát. A pasas a szárazföldön mindvégig követett és eközben, mintha ez engem egy cseppet is érdekelt volna, kézzel-lábbal illusztrálta a mellúszás helyes technikáját. Reagálni nem volt módom, hiszen a bólogatásra az orromon fulladtam, beszéd közben a számon dőlt be a víz, így az egyetlen túlélhető hozzáállásnak az tűnt, hogy kitartóan ignoráltam. Ne bohóckodjunk már, én ide lógni, meg adócsalni jöttem, már ez is gáláns tőlem, hogy szabadidőmben itt pikkelyt növesztek. A csávó nem tágított. Eltökélte, hogy addig ki nem mászok a medencéből, amíg meg nem tanított szabályosan úszni. Látszott, hogy az életét tette rá. Végig irritálóan vibrálva kísért, hófehér bokorszemöldöke idegesen rángatózhatott, ahogy elképesztő lábtechnikámat homlokcsapkodva elemezgette. Megelégelvén a szűnni nem akaró felügyeletet, rákapcsoltam. Terveim között szerepelt, hogy jártában-keltében kifárasztom. De a csőrmester csak nem ficcent le rólam. Nem látott már senki mást, sem a mögöttem fuldokló hajótöröttet, sem a bajnokok ligáját, csak a helytelen irányban kanalazó lábfejemet. Eddig a pontig csak szimplán idegesített a jelenléte, de amikor megállt és csípőre tett kézzel kiparancsolt a medencéből, már kifejezetten nem kedveltem az ipsét.
"Na idejöjjön."
Nyűglődve felsorakoztam kemény 150 centije előtt. Arra számítottam, hogy diszkréten kiegyezünk egy hallgatólagos lógással megoldott továbbnemégetésben. A szemüveg mögött csíkba húzott epezöld tekintetemmel csúnyán méregettem, amiből ő mit sem érzékelt persze.
Rámutatott a hozzá legközelebb eső rajtkőre. "Hasaljon rá."
Az uszodákban megszokott, hogy a víz úgy elviszi a hangot, hogy az ember nem csodálkozik, ha valami képtelen sületlenséget vél hallani. Ennek tulajdonítottam. Hogy a víz. De nem.
"Feküdjön le hassal a rajtkőre,-"dörrent rám. Ezt bezzeg sikerült olyan gyönyörűen kiartikulálnia, hogy a buzgó karcsapások menet közben megdermedtek, a hullámok vigyázzba álltak és a vízből előbukkanó sapkás fejek mind rám meredtek. Sok-sok kis pislákoló gülüszemű béka várta a reakciót. Elhűltem. De mivel a kisöreg nem állt el szándékától, megadóan kacarászva letérdeltem és vonakodva ráhasaltam a szebb napokat látott kőre. Nem tudom, mit vártam, talán 30 botütést, de valami ennél is rosszabb következett. Perverz Tata letérdelt mögém, ahonnan bizonyára egyúttal remek és zavartalan kilátás nyílt barázdásra ázott popsimra. "Adja a talpát a tenyerembe,-"hangzott az újabb utasítás. Megsemmisülten kókadtam a kövön, sűrűn imádkozva, hogy mire felemelem lehorgasztott fejem, ürüljön ki a medence. Ez nem következett be, ellenben kábé 40 nyílegyenes gülüszempár szegeződött rám. Hátrahagyott paratársam riadtan csimpaszkodott a korlátba, előre látva hasonlatos, sanyarú sorsát. Hátranyújtottam a tappancsaimat, a bácsi pedig megragadta. Ebben az igen intimetlen-kellemetlen pozitúrában azon gondolkodtam, hogy vajon a Kész átverés show vagy Kovi fog-e hatalmas kameraparkkal begurulni az ajtón a következő pillanatban. Pechemre senki sem jött. Viszont a mester vadul és elvakultan ráncigálni kezdte a talpam, demonstrálva a helyes lábtechnikát. Macerált. A kő nyomta a hasam, a keze rugdosásra ingerelt, és amúgy is, kezdett elhatalmasodni rajtam az érzés, hogy a világ lúzerét űzik itt belőlem. Nagyjából húsz tempót erőszakolt rám, mire végre engedett felállnom. Nyűgösen, dacosan fordultam el tőle és vettem az irányt vissza a medencébe.
"Hova, hova?-"szekált utánam. "Még nem jó a technika. Tíz kör békaügetés a medence körül."
Hátraarcoltam. Öt másodpercig komolyan és élethűen vizualizálva fontolóra vettem, hogy a hasamtól még meleg rajtkövön dinnyévé loccsantom a fejét, aztán megbeszéltem magammal, hogy akkor sajnos oda a jól kifundált adócsalásom. Finom maradtam és nőies, már amennyire egy gumifejű, laposmellű, gülüszemű vízi szörnytől telik. Egy elegáns mozdulattal lefejtettem a szemüveget. Egy kevésbé elegáns mozdulattal szopott gombóc fejemről lecuppantottam a sapkám, ami alól hátamra csattant csurom víz kóchajam.
"Öreg vagyok én már bohócnak,"-közöltem vérig sértve és manökenektől ellesett csípőriszával faképnél hagytam. Döbbent tekintetek sorfalától övezve kivonultam és a kuka gyomrába vágtam a gumisapkám. Úszni azóta sem tudok úgy, ahogyan szeretnék, viszont a következő héten már kétkazettás magnóból vonyító C.C. Catch-re aerobicoztam egy kiöregedett vaslady szívós irányítása alatt. A kreditet megszereztem, anyagilag jól jártam, noch dazu még fogytam is pár kilót. És még ránk mondják, hogy életképtelen tarisznyarákok vagyunk. :)
