A mendemondákkal egybehangzóan bátran állíthatom, hogy a harmadik iksz valóban vizeket választ, bálványokat dönt, leporolja a régi könyveidet és radikálisan áthangolja szerelmi életed. Ha már eleget bukdácsoltál, küzdöttél, szerettél, és néhányszor taknyán tenyerelt az alázat, akkor valóban megértél rá, hogy átvedd a gyeplőt. Mi is lehet annál izgalmasabb, mint felnevelni önmagunkat? Van, aki csak sodródik az árral és az elébe torlódó eseményekre passzív szemlélőként mered, majd átvészelvén azokat, azonnal el is felejti amit megtanulhatott volna, és van, aki üdvözli a torlaszokat és beléjük vájva önrégész lesz. Én ez utóbbi kategóriába tartozom, és miután számtalan fórumon próbáltam választ lelni mindannyiunkat többé-kevésbé foglalkoztató nagy-nagy kérdésekre, harmincon innen egyszer eljött az idő, hogy beüljek egy úgynevezett angyal meditációra.
Tudom, hogy a puszta szó és a hozzá csatolt platinaszőke, szaténkombinés, tollasszárnyú szexbomba képe már annyira összeforrt, hogy pár száj most görcsbe húzódik. Én azonban "mivel már tinikoromban túlestem az első asztaltáncoltatós szeánszomon, akkor most pár angyallal biztos elbírok" alapon, egy napfényes téli szombat délelőtt az alkalomhoz illő nyitottsággal, és persze a legnagyobb titokban elosontam, hogy válaszokat kapjak. A helységbe lépve rövid fuldoklás után hozzászoktattam a tüdőm a füstölők ködéhez, majd lekuporodtam egy zsámolyra és körbeleselkedtem. Hozzám hasonló, normálisnak látszó, köznapi, csendes fiatalok gubbasztottak imitt-amott. Jól van, első blikkre senki sem néz ki félnótásnak, talán a belemet sem ontják ki, és kakast sem kell áldozni, akkor halljuk, halljuk.
Az elmélet elsőre nagyon vadnak tűnt, de kétkedést, cinizmust félretolva megemésztettem, elhittem, továbbgondoltam. Sajnos az előadó hölgy számomra nem sok hitelességgel és karizmával bírt, de amit érdemesnek tartottam, bevéstem. Végre eljött a legérdekesebb rész, a gyakorlati feladatok. Minden pórusomat szélesre tárva, befogadóképességem kapacitását a maximumig felnyomva végeztem a gyakorlatokat, koncentrálva, mély hittel. Gyors egymásutánban jöttek-mentek a feladatok, mindenki beszámolt csodás tapasztalatairól, hogy hol érintette meg őt a saját őrangyala, milyen néven kell őt szólítani, milyen színe van, miben fog neki segíteni. Megsemmisülten fészkelődtem a zsámolyomon. Anmnnnyira nagyon akartam. De az égvilágon senki nem ért hozzám, semmilyen nevet nem súgtak a fülembe, semmit sem láttam. Szétfeszített az igyekezet, de nem ment. Feladtam. Valószínűleg a mai napon én vagyok a gyenge láncszem. Vagy mindenki kummant. Vagy ami a legrosszabb, hogy mindenkinek van őrangyala, csak nekem nincs. Vagy amilyen kis genyó, nyaral valahol és felém se néz. Utolsó feladat. Hívjuk meg a megbocsájtás angyalát. Jó, egye fene. Hívjuk. Most hunyd be a szemed, gondolj egy Téged ért sérelemre, vagy valakire, aki bántott Téged és kérd az angyalt, hogy adjon erőt, hogy megbocsájthass neki. Oké. Vili.
Héhéééhééé...Mi eeeeeeeeeeezz? Mi a fene van? Minden lilába borul, ég a szemem. Izzadok, mint egy ló. A pulzusom olyan magas, hogy dübörgő szívem átdobog a pulcsimon. Valami ráfolyik a kezemre. Úgy bömbölök, mint a Holt költők társasága végén szoktam. Összegörnyeszt a fájdalom, valaki marokra fogja a szivem és kifacsarja. Áúúú, neee, ez már nagyon fáj. A hasam is görcsöl már, a szoba is forog, semmit nem hallok a külvilágból, csak amikor felszólítanak, hogy nyissam ki a szemem. Mindenki száraz nyugalommal pislog, saját élményén elmerengve. Nekem taknyom-nyálam az ölemben. "Gratulálok neked-" szól az oktató és szemével megsimogat.
A meleg búcsú után elcsigázva, gémberedetten, égő szembogárral tántorgok ki a havas délutánba. Nagyjából fél óra múlva egy Burger Kingben találom magam és szinte öntudatlanul habzsolom be az egyik hamburgert a másik után. Valamit valakik valahogyan nagyon kiszedtek belőlem. Nulla energiával próbálok visszaidomulni a mindennapi élet lüktetésébe. Jönnek-mennek a villamosok. Emberek csacsognak a mobilon, dudálnak az autók a körúton, a fiatalok, kezükben a jó öreg boroskólával az esti bulira alapoznak. Szombat koraeste van. Tél. A kabátujjamon landoló kis hópehely egészen úgy néz ki, mint egy angyalka. Csak jussak már haza. Sürgősen aludnom kell.
