HTML

Szösszenetek

Friss topikok

  • huKKK: Kár azért a pasiért aki nem elég motoros. (2014.12.24. 10:58) Motorosan
  • D-mon: Imádtam azt a délutánt...és most imádtam újra átélni azt a harsogó izgalmat, ragyogást, amit vissz... (2014.02.28. 20:51) Vulkánkitörés az Ezüst tó mélyén
  • D-mon: Szuper!!!!! A Télapó, Klári és Te is. Szerintem még reménykedsz is,hogy mégiscsak van Télapóóóóóó,... (2013.12.04. 20:19) Hófútta vendég
  • Kismarcsi: Végre! Most legalább elhiszik, hogy teljesen jogosan vagyok ennyire büszke rád! 100 éves korodig t... (2013.09.24. 20:27) Interjú a Démonnal
  • Kismarcsi: Szétszakadt a szívem ezerfelé, miközben olvastam...Elősétáltak emlékeimből az elbúcsúztatott cicái... (2013.09.11. 19:49) Dr. Bubó megszán

Címkék

Krónikusok

2018.06.23. 17:47 D-mon

youve-been-owned-109-600x400.jpgÉpp azt felügyelem, hogy apukám betalál-e a lehéjazott sajtkrémes kenyérdarabbal a szájába, mikor Károly, a kórtermi kompánia legfickósabb tagja beleharap jókora – fiókban rejtegetett – kolbászába, és ahogy szokta, tekintetét mereven egy pontra függesztve összegzi:

„Nagyon rosszul aludtunk, Ildike.”

„Na, miért?” - kérdem, és benavigálom a falatot a likba.

„Tihamér megint elbotorkált az éjjel…”

Apukám még le se nyeli, félretolja szájában a falatot és halkan, nyöszörögve számot ad róla, hogy mit össze nem csörömpölt éjjel Tihamér bácsi, akinek egyik hobbija, hogy napközben átrendezi a szekrényeket, és úgy összecsereberéli a pizsamákat, hogy az bizonyos, senki nem azzal a toalett szettel távozik majd, mint amivel érkezett.

A vadászsapkás gyanúsított most persze alamuszin gubbaszt az ágy szélén, műanyag teásbögréjét dédelgeti, és meg mernék esküdni, mosolyog a linóleumra. Kis neszeszere, amit időnként hóna alá kap, és nagy viszontlátásozva elbúcsúzik a teremtársaktól, csak azért, hogy 4 perc múlva az ápolók hóna alatt és „Tihamérbácsihovatetszikszökni” dorgálások közepette visszaszállítmányozódjon az ágy szélére, hűségesen hever mellette a lepedőn.

„De most nagyon megjárta…igaz…? Akkorát zakózott, mint az ólajtó.” Károly jól mulat. Riadtan átpislantok Tihamér bácsira, de külsérelmi nyomokat nem látok. Laci bácsi átellenben felmekeg, amit még eleddig nem tudtam eldönteni, röhögés, köhögés, vagy azt hivatott jelezni, hogy bekakilt.

Károly harapdálja a kolbászt.

„Igaz, Tihi?” – lengeti meg a kisöreg felé. „Mekkorát estél már?"

A vadászsapka lassan felém fordul, hetek óta most csillan először fény a szemében.

„Ó, bizony! Vagy háromszor elestem.”

Megbeszéljük, hogy vigyázni kell. Károly belekezd minden napi monológjába, elmeséli az összes volt munkaviszonyát, a nyelveket, melyeket az Alzheimer előtti időszámításban egykor tudott, számot ad anyagi helyzetéről, közben apum cinkos mosolyra húzza a száját, és jelzi, hogy hajoljak közelebb, mert titkot súgna:

„…ez a manus minden éjjel rám fekszik!” – s fejével Tihi bácsi felé int, és két falat között meglóbálja tenyerét a homloka előtt, jelezve: ez a fickó nem normális.

(2017. júniusában a Károlyi Sándor kórház krónikus belgyógyászatán)

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://d-mon.blog.hu/api/trackback/id/tr7214066979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.