HTML

Szösszenetek

Friss topikok

  • huKKK: Kár azért a pasiért aki nem elég motoros. (2014.12.24. 10:58) Motorosan
  • D-mon: Imádtam azt a délutánt...és most imádtam újra átélni azt a harsogó izgalmat, ragyogást, amit vissz... (2014.02.28. 20:51) Vulkánkitörés az Ezüst tó mélyén
  • D-mon: Szuper!!!!! A Télapó, Klári és Te is. Szerintem még reménykedsz is,hogy mégiscsak van Télapóóóóóó,... (2013.12.04. 20:19) Hófútta vendég
  • Kismarcsi: Végre! Most legalább elhiszik, hogy teljesen jogosan vagyok ennyire büszke rád! 100 éves korodig t... (2013.09.24. 20:27) Interjú a Démonnal
  • Kismarcsi: Szétszakadt a szívem ezerfelé, miközben olvastam...Elősétáltak emlékeimből az elbúcsúztatott cicái... (2013.09.11. 19:49) Dr. Bubó megszán

Címkék

Vulkánkitörés az Ezüst tó mélyén

2014.02.28. 16:38 D-mon

641px-mad_scientist_transparent_backgroundsvg.pngCsípőre tett kezű, goromba gesztenyeként billeg ide-oda a verandán és rettentő haragos a kisasszony. Összevont szemöldökkel büntet, pedig igyekszünk nagyon. Nincs mese. Késtünk. Hogy merészeljük. Marcsi mamával begurulunk a kapun, és mire a mi kis újpesti Southforkunkba lépünk, már a nyakunkban csüng, puszil, a béke is szent.

Kapunk egy kis laufot, amíg Dórika elbíbelődik ajándékainak felfeszegetésével. Nagy sietve legurítjuk hát a késők kedvéért újra felhevített leveskét. A második alatt azért már szaporázzuk a lapátolást, mert egyre gyakoribban nyitja a száját: de mikooor játszuuunk mááár? Még kikönyörgök egy fánknyi és egy kókuszgolyónyi szabadidőt, utána nekiesünk az Ildikétől kapott, mindig nagy sikerű névnapi ajándéknak. A pedagógiai célzattal megvásárolt kísérletező szett ismét kiveri a biztosítékot. Hurrá, lehet étkezőasztalon vulkánkitörést szimulálni, szőnyegen ásatásokat folytatni, és a klotyóban kristályt képezni. Anya örül, látszik a szemöldökén.

Vegyük hát a kristályképződést, a névnapos óhajára. Felkészültebb ajándékozók már a teljes képlettel a fejükben érkeznek, de a lúzer nagynéni menet közben próbálja gyorsan bemagolni a használati útmutatót, ügyelve rá, hogy közben lobogva tartsa a gombszemek lángját.

„Na, Dórika..aszongya…kizárólag felnőtt felügyelete mellett…sittirííí…tátárááá…veszélyes anyag, mérgező, jóóó, gőzök, gázok, okkéé, na, kell nekünk egy konyharuha.”

Nővérem dermedten bámul rám a banánfürtök felett.

„Ildike…mit hoztál?”

„Kérlek szépen, rendkívül életveszélyes kémiai kísérletező tanulmánycsomagot 8 évestől fölfelé!”

„Nagyon örülök” – mondja, miközben nem örül, de ezt már nem tudjuk kielemezni, mert Dórika csíkos mackójában indiánszökellésbe kezd a törlőronggyal.

„Hurrá!!!!!!! Meghalunk!”

Kis tudós inasom lehuppan mellém, minden tagját bolhák csipkedik, dörgöli a tenyerét.

„Köszi. Na, next step. Helyezzük fel a védőszemüveget….opppárréé..”

Tesóm fújtat.

„Van nektek olyan?”

„Itthon??? Má’mé’r lenne?”

„Jójó, nem gond. És 3D-s?”

„Vaaaaaaaaaaaaan!!!” – a gesztenye vonat elszáguld, majd visszaszáguld, és még a szomszéd bácsinak is jut, annyit hoz a kezében.

Előírásszerűen felhelyezzük, hülyén nézünk ki, fakutyálkodunk. A komoly fölnőttek keze a csípőjükre helyeződik.

„Az edényt töltsük meg a porral a háromnegyedéig… Na, Dórika, mutasd meg, mennyi ennek a pohárnak a háromnegyede?”

„…”

Mosolyog szendén s szótlan, miközben a kereten túl 3D-ben csikorognak a kerekek.

„Elmagyarázom. Ezt oszd el négy részre, és ezekből a részekről, amit negyedeknek hívunk eztán, vegyél hármat…”

Utána számolok, és lopva tesóra pillantok, aki a padlót bámulva, félmosollyal a homlokát masszírozza az edényrengeteg közepén. Legendás matematikai affinitásom – tudván tudom - mély barázdákat szántva jól beégett a memóriájába.

„Figyuzod, Stú, hogy ÉN magyarázom a matekot a gyereknek? Hát nem vicces?”

„Ja, azért figyelek fél füllel innen.”

Viszonylag akkurátusan végrehajtjuk a kristályképzés folyamatának előírásait és csodára várva hajolunk a porokat, köveket, littylöttyöket lotyogtató edényke fölé.

Semmi sem történik. Olvassuk hát el a lap alját is, a kisbetűs részt.

„Na, igeen, itt még azt írja, hogy …ó, banyek, Dórikám, nem fogsz örülni, szóval azt írja, hogy most egy laza 72 órára tegyük félre.”

Csalódott fuvallat.

„Áááááuuuuu….72 óra?” Gombszem mélyén fénysugár gyúl. „Az mennyi idő?”

„Az napok!”

„De mennyi?”

„Számold ki szépen! Megkapjuk, ha elosztjuk…hogyis…ha elo…”

Tesó bezavar egy tál kókuszgolyóval és egy kekszporos furkával.

„72-t a 24-gyel, ugye, Ildike?”

„A számból vetted ki a szót” – mondom, és betolok egy golyóbist.

„…és az mennyi?” – éget tovább.

Nem ér, tele a szám.

„Három”- ment meg.

„HÁROM?”

Magam sem értem, miért lep meg a hír.

„Ildike..”

„Jól van, én csak…” – szabadkoznék, de már átveszi a stafétát, kezében csalárd módon lifeg a használati útmutató.

 

„Te, nem keverted véletlen össze a leírásokat? Nem a vulkánkitörésre kell 3 napot várni?”

„Na, én nem vagyok egy természettudományos, de azért szövegértésből jó voltam. Bármikor összeszámolom neked a beálló melléknévi igeneveket ebben a bekezdésben.”

Letört bilifülhöz fordulok.

„Na, Dórika, ahogy azt anyától megtudtuk, 3 nap múlva lesz egy kristályunk. Addig lőjük ki a vulkánt, mit szólsz?!”

Naazzalaztán sürgősen ki kell húznunk a kertbe, nem ide hányjuk a lávát a terítőre, de édes lányom, hova mész papucsban, sál, sapka, Ildike is felöltözik, látod…családilag, homokkal, spatulával, citromsavastúl-szódabikorbónástul kivonulunk a teraszra, ahol olyan sikeres lávakitörést szimulálunk, hogy jól el is fáradunk. Bezsebelek egy halálos fenyegetést, hogy ha még egyszer ilyen mancsos-pepecses játékkal ideállítok…lesz nekem nemulassak, na de sebaj, az ünnepelt könnyen lebeszélhető a befejező, ásatást imitáló kertfeltúró játékról, cserébe viszont azonnal bezsarolja az egész családot az Ezüst tó kincsével.

Mély fájdalomban, s Isten akaratától megnyugodva játszunk újra Dallasosdit a nagy asztal körül. Dórika úgy hordja körbe a szivárvány minden színét felsorakoztató kalapos cowboy figurákat, mintha az élete múlna rajta, és nem kisebb jelentőséget tulajdonít a hozzá tartozó kérdésnek sem, miközben mélyen az arcunkba mászik:

„Te melyik leszel?”

Leszek a zöldfejű, nekem mindegy, úgyis mindig agyonvágnak az indiánok, vagy gatyára adósodom, ha épp nem a hajólapátom töröm. Sanyi papa, Marcsi mama, anya, Dórika és Ildike, az öt rettenthetetlen vadnyugati hős belovagol Cansas citybe. Hamar kiderül, hogy Dórika kedvenc része a játékban az, ha bárki piros pöttyre lép, ott aztán szerencsekártyát kell húzni, és bár olvasni egyelőre nem rajong, mégis mindig vállalja a konferanszot, így a mintegy 20 éves társasjáték még soha nem hallott fordulatokat hoz.

„Elejtett egy szőke medvét, kap 200 dollárt.”

Miközben bezsebelem a lóvét, gyorsan korrigálom a maci hajszínét, és már megyünk is tovább. Dórika dob.

„1 meg 5, az 7.”

Tesó valamiért pont rám néz. Felrémlik neki egy hasonló jelenet a ködös gyermekévekből. Ujjbegyei vészt jóslóan dobolnak az asztallapon: „Az biztos, hogy 7?”

Dórika utána gondol, helyesbít.

Tipegünk előre az aranybányák felé, közben számos állomás meglepetést tartogat. Marcsi mama megvásárolható földterületre érkezik.

„Mi a fene ez? Kettes halász. Mennyibe kerül?”

Nővérem korrigál: „Hármas bánya.”

Marcsi mama gúvad, be kell látnia, hogy félreolvasott utcát, házszámot.

„Pedig rajtam van a szemüveg…jó, hát állnak így keresztbe ezek a lapátok, olyan mint egy agancs…”

Ebben maradunk, de nem sokat töprengünk, mert tesó pöttyös labdát kap, s a narrátor se rest:

„Útifelszerést vásárol hááárom…ötveeen….százhúsz dollárért.”

Mihelyt napvilágra kerül a valós összeg, nővérem perkál és már megyünk is tovább, Dórikánál a kocka, míg el nincs vetve.

„8.”

Marcsi mama csúnyán néz. „Az 9, nem baj?”

Tesó is csúnyán néz, de ő Marcsi mamára. „Az 8, nem baj?”

Marcsi mama fel-és lehápogtatja orrnyergén az okkullárét: „Na, leveszem a szemüvegem, már zavar, úgy látszik…”

Közeledünk a kincset rejtő Ezüst tóhoz, itt már mindennapos a balszerencse. Dórika épp a wc-n trónol egy pár percet, ez alatt tesó húzza a pöttyös kártyát anyunak:

„Tök jó neked, rablótámadás éri, elveszik az összes készpénzét..”

Marcsi mama letargiába zuhan, tán kárpótlásul szolgál a következő szerencsecsapás, amit tesó magának húz:

„A seriff verekedés miatt lecsukja, két dobásig kimarad.”

A visszacsatlakozó Dórika izgatottan kuncog: „Juj, anyu, mész a sittre!”

A kis cserfes elveti a kockákat, s azok nagy kopácsolva Sanyi papa elé gyűlnek.

Dórika megszámolja a pöttyöket.

„7.”

Sanyi papán is úrrá lesz a pedagógus: „Az 6, Dórika.”

Nővérem homloka pleccsen az asztallapon.

„Az 7” – nyüszíti nagy kínban, csóri.

Sanyi papa Döbrögi pocakjára helyezi megfáradt tenyerét, és megmagyarázza:

„Nincs rajtam a szemüvegem.”

Marcsi mama hozzáfűzi, hogy rajta meg rajta van, aztán az a baj.

Dórika közben ismét kártyát húz, s felolvassa: „Ha legközelebb Debrecenbe ér, kap 200 dollárt.”

Mindannyian hitetlenkedve meredünk a földrajzi bravúrra.

„Dórika, megismételnéd? Hova?”

„Debrecenbe.”

„A vadnyugaton?”

„Az Denver, Teee…aranybogaram!”

„Jaaa….” – tárja szét két imádnivaló karját.

Sanyi papa buksin puszilja, aztán még vagy egy órát kóbojkodunk a vadászmezőkön, mire végül oly mértékig legatyásodunk, hogy nincs más hátra, mint csődöt jelenteni.

A hátrahagyott kutatócsoport később megerősítette, hogy Újpest-Southfork városrészen hétfőre virradóan váratlan kristályképződés történt. Bizonyos anonim Tudós nők sikeresen létrehoztak két gumicukorteknősre emlékeztető kőzetet. Nem egész 72 óra alatt. Ami 3 nap. Mint az közismert. Azt azonban a helyi hatóságok cáfolták, hogy vulkánkitörés rengette volna meg a kerületet. Pedig mi le is fotóztuk. Kis naívak.

 

 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://d-mon.blog.hu/api/trackback/id/tr175837206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.